Ügyfél riportok

Ügyfél riportok

Ani

„Piros folt volt a lábamon és a kezelések hatására láthatóan egyre jobban húzódik vissza.”

Erzsi néni

„A beteg lábam már nem fáj!”

Marika néni

„Műtét előtt állok a térdemmel, de 20 perces kezeléssel eltűnt a fájdalom!”

Marika

„Régebben a lépcsőket nagyon lassan tudtam venni, most simán tudok, szinte kapaszkodás nélkül lépcsőzni! A fájdalom minimális!”

Marika

„20 perces kezelés után semmiféle fájdalmat nem éreztem a térdemben!”

O. Márta

„Nagyon fájdalmas csontkinövéseim voltak. A lézerkezelésnek köszönhetően nap mint nap éreztem a fájdalomnak az enyhülését, így tudtam végezni a napi tevékenységemet. Öt hét után azt sem érzem, hol volt a csontkinövés!”

Szabó Marianna

„Két hét alatt mondhatom, hogy az övsömör problémám mintha ott sem lett volna!Sokkal hamarabb meggyógyultam így, mint bármilyen kezeléssel!”

B. Lajosné
“Annak ellenére, hogy az orvosok azt mondták, hogy a csontritkulásom miatt fél év lesz a gyógyulásom a combcsonttörésem után, a lézerkezelés hatására 1 hónap után járni tudok a saját lakásomban, sőt az utcán is már 1 km-t sétáltam!”
Sz. József, Zalaegerszeg

“Reggel még nem tudtam menni,heteken keresztül nem tudtam menni,lépcsőn úgy mentem fel,hogy húztam magam! Most a kezelés után pedig mintha csoda történt volna!”

Julika néni

“A térdem már két hét után abszolút nem fájt. A gerincem és a forgóim nagyon sokat javultak és azóta nem kell szednem fájdalom csillapítót!”

Annuska

„Derékfájdalmam erőssége 8-8,5 között volt. A kezelés után a fájdalmam szinte 0-ra csökkent!”

C. Attila

„Boka törés után nem tudtam ráállni a lábamra, minden lépés fájdalmat okozott. Amióta használom a Safe Lasert, csökkent a fájdalom, mondhatnám azt, hogy szinte megszűnt!”

Anita

„A lágylézeres kezelés hatására nem fájt az achilles problémám.”

Feri bácsi

„Korábban 8-10 db gyógyszert szedtem, ma ott tartok, hogy az orvos javaslatára már szinte semmit nem kell szednem!”

Katalin

„Korábban 8-10 db gyógyszert szedtem, ma ott tartok, hogy az orvos javaslatára már szinte semmit nem kell szednem!”

Nagy János

„Úgy szabadultam meg a fájdalomtól, mint amikor a hajó kötele elszakad. Emellett azt sem vettem észre, hogy nem használom a hallókészülékem, mindent hallottam!!”

S. Lászlóné

„22 éve küzdök cukorbetegséggel, 25 éve magas vérnyomással. Mióta használom a Safe Lasert a vérnyomásom 170-180-ról beállt olyan 140-es átlagra. A cukorgyógyszeremből  pedig egyet el tudtam hagyni!”

Marika

„A váll fájdalmam elmúlt, sokkal könnyebb lett!”

H. Dénes

“Nagyon jó tapasztalatom van, már azért is, mert amikor fel kellett állnom az ebédtől, 4-5 ször is próbálnom kellett. Most a kezelés után, azonnal és egyszerűen felálltam. Most nem érzem azt a borzalmas fájdalmat, mint a kezelés előtt.”

János

„A pikkely sömör gondomra a kénes kezeléssel csak részleges eredményt lehetett elérni. A Safe Laserrel 4 kezelés alatt majdnem abszolút elmúlt!!”

Amanda

„Belilult és feldagadt a lábam. Két nap kezelés után elmúlt a lilaság és a dagadás is lejjebb apadt. Két héttel hamarabb levehettem a rögzítőt!”

Katalin

„Évek óta voltak láb- és térd gondjaim. A kezelés után alig éreztem, hogy volt fájdalom! 100%-ról kb. 5%-ra csökkent! HIHETETLEN!!”